Ritkán dúl fel annyira beszélgetés, mint ez a mai, főleg az után, hogy a Másállapotot a szülészetben mozgalomhoz küldött elképesztő tartalmú leveleket olvasom a mai is általános szülészeti erőszakról. Anna a munkájáról mesélt, arról, hogy még mostanában is látott olyat, hogy császármetszés után elbódítják az édesanyákat, pedig erre nincs ok, maximum az, hogy az “alvó beteg a jó beteg, nem nyavalyog, nem kér fájdalomcsillapítót.”
Aztán elmesélte, hogy ő ezt hogy élte meg.
Császármetszés után egy pár percre odaadták neki a kisbabáját, aztán hamarosan el akarták venni tőle. Ő nem engedte volna, de lefejtették róla a kezét, és válaszul már kapta is a bódító injekciót. Az agyának egy része talán kikapcsolt. De ez nem volt valódi alvás. “Érzékeltem a világot, de valahogy szétesett. Hallottam dolgokat, voltak élményeim, de mintha egy felszínes álomban lennék. Teljesen elveszett az időérzékem. Rajtam hagytak egy automata vérnyomásmérőt, ami adott időközönként elkezdte szorítani a karomat. Ebben a bódult állapotban nem tudtam, hogy mi történik velem, de azt hittem minden alkalommal, hogy meg fogok halni. Később rémálmaim voltak, ott jött elő ez az érzés. Sok segítség kellett, hogy kilábaljak ebből.“
Több szakmabeli mesélt arról is, hogy bizonyos kórházakban ebben a bódult állapotban teszik az anya mellére az újszülöttet, ha a babának leesik a vércukorszintje, és emiatt szüksége van arra, hogy anyatejhez jusson. Az is előfordul, hogy az alvó/bódult anya melléből tejet fejnek, ugyanebben az esetben.
Vajon az, aki ilyesmit tesz, vagy erre utasítja a munkatársát, tudja, hogy milyen hatással lehet az anyára a váratlan érintés, az a fájdalom, ami a szoptatással vagy fejéssel járhat? Egyáltalán milyen fájdalmat élhet át, milyen sérüléseket szerezhet, ha nem tudja jelezni, hogy ez most neki kellemetlen, fáj, és nem tudja kérni, hogy másképp nyúljanak hozzá. Mit él át, amikor félig kábán érzi, hogy a mellkasára tették a kisbabáját, de nem tud reagálni?
Biztosan van még ezer példa más területekről is, de én ennek vagyok közelébe, és mélyen elkeserít, hogy még ma sem mindenhol tartják alapvetőnek a páciensek testének és lelkének tiszteletét.
Alap, hogy minden érintés előtt engedélyt kérünk a betegtől/pácienstől. És minden alkalommal előre jelezzük, hogy ha lehet, hogy fájdalmat fogunk neki okozni. Ha olyan állapotban van, hogy ez nem megoldható, akkor nem nyúlunk hozzá, kivéve, ha életmentő beavatkozásról van szó.
Soha.
Akkor sem, ha az nekünk kényelmesebb, időtakarékosabb vagy pusztán, mert így szoktuk.