Együttérző gyógyítás a Pécsi Orvosképzésben
Az orvostanhallgatók, a fiatal orvosok klinikai élményeik során gyakran találkoznak olyan megterhelő eseményekkel, amelyekre nincsenek – nem lehetnek felkészülve. A környezeti hatások, szokások, rutinok, hiedelmek alapján alakítják ki saját elképzelésüket, viselkedési mintázatukat arról, hogyan viselkedik ilyenkor a professzionális szerepben lévő orvos.
Ezért korántsem mindegy, hogy mit lát, észlel ilyenkor: a folyosón leszegett fejjel mereven előre néző és siető orvosokat, és egészségügyi dolgozókat; a rendelőben nagyon gyorsan dolgozó, csak a szakmai kérdésekre és az adminisztrációra fókuszáló orvosokat, akik a betegekkel minimális kommunikációra szorítkoznak, hogy védjék magukat mások érzelmi megnyilvánulásaitól és saját érzéseiktől. Vagy esetleg olyan közösség veszi körül, ahol az empátia, együttérzés és az érzelmek kifejezése nem tabu, hanem a mindennapok része, és ez az igazán „jó” orvos ismérve.
Miért félünk mégis az együttérzéstől?
Az együttérzés vagy empátiás törődés több, mint önmagában az empátia. Nem csupán a megértést jelenti, hanem a szenvedés enyhítésének szándékára vonatkozó aktív cselekvést is. Ha azonban csak a kémiai, illetve a technikai szakértelemre vagyunk felkészítve, de már nincs lehetőségünk a beteg állapota miatt a tényleges gyógyításra, a tehetetlenség érzése belső feszültséghez vezet és „kimenekülünk a helyzetből”. Ahhoz, hogy ez a feszültég empátiás törődéssé alakuljon, nagyon fontos, hogy a gyógyító képes-e szabályozni a szenvedő beteggel való interakcióban keletkező személyes érzéseit. Ha ez a szabályozás sikertelen, akkor a fokozott empátiás arousal empátiás distresszhez vezet. Ebben az állapotban a fókusz a feszültséget jelentő érzések csökkentésén van, mely általában – sokszor tudattalanul – ahhoz vezet, hogy a gyógyító elkezdi kerülni a pácienseket.
A veszély tehát valójában nem az empátiás odafordulásban rejlik, hanem a segítő saját érzelemszabályozási képességében!
A belső feszültség kezelése azonban, mint más képességé is, tanulható, fejleszthető. Ennek következtében el tudunk jutni az együttérzés olyan kifejezésmódjáig is, mint a meghallgatás, az együttérző szavak kimondása, az érintés stb. Az együttérzés tehát nem együttszenvedés a beteggel, melytől jogosan féltik a gyógyítókat.
Hogyan tesz az együttérzés jobb orvossá és véd meg a kiégéstől?
Az empátia a gyógyítás kontextusában sokféle módon jelenhet meg: mint egy eszköz, képesség, a kommunikáció egy módja, egy figyelmi hozzáállás, az introspekció egy formája, egy képesség, egy aktivitás vagy egy érzés. Ami biztos, hogy a páciens és az orvos/gyógyító közti empatikus kommunikáció pozitív hatással van a gyógyulásra, sőt, annak megfelelő használata a gyógyító jóllétét is befolyásolja. A gyógyításban megjelenő nehéz, érzelmileg megterhelő helyzetek kezelésével kapcsolatban sokáig úgy gondolták, hogy a megfelelő viszonyulás a minél inkább érzelemmentes, távolságtartó attitűd. Ebben a koncepcióban a központi elem az volt, hogyan tud a segítő érzelmi bevonódás nélkül empatikusan figyelni, miközben a cél a minél pontosabb tudás a másik érzelmi állapotáról, anélkül, hogy a megfigyelő érzelmileg ráhangolódna. Ezzel ellentétben több olyan vizsgálat ismert, mely szerint önmagában a kognitív empátia nem elégséges ahhoz, hogy felismerjük a páciens érzelmi állapotát. Hiába tesz fel az orvos megfelelő kérdéseket, ha hiányoznak azok, a sok esetben nonverbális jelek, melyek az érzelmi ráhangolódást jelzik, és emiatt a páciens sokkal kevesebbet oszt meg a legaggasztóbb tüneteiről. Abban az esetben viszont, ha a jó kérdezés kiegészül az érzelmi hangolódás nonverbális jegyeivel, a páciens kezeléssel való együttműködése is kedvezőbb, sőt ez a reflektált érzelmi bevonódás védőfaktor lehet a segítő kiégése ellen.
Mit tehetünk? Mit teszünk?
Az orvossá válás folyamata során a hallgatóknak ritkán van lehetőségük elsajátítani és fejleszteni érzelemszabályozási készségeiket. Ennek eredményeként, leggyakrabban ahhoz a környezeti normához adaptálódnak, amelybe aktuálisan belekerülnek. A helyes normák elsajátítására, a kiégés megelőzésére, Dr. Robin Youngson (aneszteziológus, egészségügyi szervezetfejlesztő, a Hearts in Healthcare - Szívvel az egészségügyben mozgalom elindítója) munkásságára építve indult a PTE Általános Orvostudományi Karán három évvel ezelőtt a „Szavakon túl” címmel, az empátiás és az ehhez szükséges érzelemszabályozási készségek fejlesztését elősegítő választható kurzus. A kurzus során azon túl, hogy a hallgatók megismerkedhetnek az együttérzés és empátia fogalmával, értelmezési keretével, pozitív hatásaival, saját maguk is élményszerűen megtapasztalhatják, hogy a nehéz érzéseket hogyan lehet közösségben tudatosítani, kifejezni és elengedni.
Az alábbiakban néhány visszajelzés olvasható a hallgatóktól…
„Mit adott Neked a kurzus? Mit viszel haza magaddal?”
„Erőt kaptam, hogy segítsek másokon és önmagamon.”
„Sok új, érdekes emberrel találkozhattam. Megoszthattam magamról olyan dolgokat, amiket máshol nem szoktam. Rengeteg érdekes és hasznos tudást az empátiáról, a megfelelő kommunikációról.”
„Embernek érzem magamat, aki emberekkel van körülvéve.”
„Az élményt, hogy mások mély érzéseit meghallgattam és ezzel kicsit az ő szemükkel láthattam a világot, jobban megértettem őket.”
„Új ismerősöket, új tapasztalatokat. Rengeteg olyan tapasztalat, információ amit majd egyszer alkalmazni szeretnék, hogy jó orvos lehessek.”
„A közösség erejét - az együttérzést és hogy nem vagyunk egyedül.
„Az érzést, hogy sosem vagyok egyedül. Biztonságot.”
„Hálás vagyok, hogy ugyan ismeretlenül érkeztem, de hamar meg tudtunk nyílni egymás előtt. Jó tudni, hogy hasonló dolgok foglalkoztatnak minket. Sokat tanultam magamról és másokról is. Biztosan hasznát veszem majd ennek orvosként.”
„Azt hiszem képessé váltam jobban együtt érezni másokkal.”
„Azt, hogy mindenkinek megvan a saját története és igazán úgy tudunk kapcsolódni, ha figyelünk egymásra, látjuk egymást, meghallgatjuk egymás történetét. Ezzel rövid idő alatt szoros kapcsolatok alakulhatnak ki akár idegenek között is.”
„Nagyon sokat tanultam a két nap alatt, mind leendő orvosként, mind magánemberként.”
Végül, szerencsésnek mondhatjuk magunkat a Karon azért is, mert néhány hete volt lehetőségünk találkozni a Dr. Robin Youngson munkásságát Magyarországon megismertető PAF (Pozitív Attitűd Formálás Alapítvány – Az emberibb egészségügy) csapatával. Az általuk tartott együttérző esetmegbeszélés workshop keretében a Pécsi Orvostudományi Egyetem hallgatói újabb lehetőséget kaptak arra, hogy kilépve a mindennapokból a saját személyiségük fejlesztésével válhassanak majd jobb orvossá. Egy hallgatónk szavaival élve: „Munkásságuk segítség minden egészségügyi dolgozónak, és talán – remélhetőleg a jövőben már elhagyhatatlan részét fogja képezni ennek az ágazatnak.”
Nagyon várjuk a PAF Alapítvány munkatársait vissza, és kurzusainkon azon hallgatóinkat, akik szeretnék az együttérző orvoslást is elsajátítani!
Gács Boróka és Füzesi Zsuzsanna
Pécsi Tudományegyetem ÁOK – Magatartástudományi Intézet