Neil Greenberg és munkatársai javaslatokat fogalmaztak meg az egészségügyi vezetők felé, melyek segítségével megvédhetik azon egészségügyi dolgozók mentális egészségét, akiknek erkölcsi szempontból nehezen védhető döntéseket kell meghozniuk. A COVID-19 világjárvány miatt egészségügyi dolgozók eddig példa nélküli helyzetekben kényszerülnek lehetetlen döntéseket meghozni, miközben hatalmas nyomás alatt dolgoznak. Dönteniük kell arról, hogyan juttassanak egyformán színvonalas segítséget minden betegnek, miközben alig van eszköz és bevethető munkaerő.
Dönteniük kell arról is, hogyan fordítsanak figyelmet a saját testi és lelki épségükre, úgy, hogy a betegek hasonló szükségleteit is kielégítsék, hogyan hangolják össze a betegekkel, a családdal és a barátokkal kapcsolatos kötelezettségeiket és igényeiket, hogyan segíthetnek a súlyos állapotban lévő betegeken, ha korlátozottak a lehetőségek, alkalmatlanok a körülmények. Ez a helyzet morális sérüléshez vagy mentális sérüléshez vezethet.
Morális sérülés
A morális (vagy erkölcsi) sérülés kifejezést eredetileg haditudományok használták. Jelentése: pszichés distressz, melyet olyan helyzetben érzünk, amikor a saját erkölcsi vagy etikai értékrendünkkel ellentétesen kell cselekednünk.
Bár a morális sérülés nem mentális betegség mint a depresszió vagy a PTSD, de aki átélt morális sérüléssel járó helyzetet, azt valószínűleg negatív tartalmú gondolatok árasztják el önmagáról, vagy másokról („Egy szörnyeteg vagyok.”, „A főnökeimnek nem számít az emberek élete.” ), és intenzív szégyenérzet, bűntudat, undor gyötri. Ezek a tünetek mentális megbetegedésekhez vezethetnek, kialakulhat depresszió, poszttraumás stresszbetegség (PTSD), sőt, az öngyilkosság is felmerülhet.
Ugyanakkor előfordul, hogy jelentős erkölcsi kihívás vagy traumatizáló élmény hatására poszt-traumatikus növekedés jelenik meg, vagyis magasabb szintre lép a pszichés ellenállóképesség, az önbecsülés, a jövőbe vetett hit, az önértékelés. Az, hogy valaki mentális sérülést szenved el, vagy éppen szárnyakat kap a nehéz helyzettel való megküzdés eredményeképpen, nagyrészt attól függ, hogy hogyan támogatta a környezete a kritikus esemény előtt, közben és utána.
A morális sérülést már régebben leírták olyan orvostanhallgatók esetében, akik nehezen tudtak megküzdeni a felvételi osztályon vagy a sürgősségi osztályon végzett munkájuk során előállt traumatizáló eseményekkel, amelyekre senki nem készítette fel őket. Ma, amikor az egészségügyi dolgozóknak a soha nem tapasztalt világjárvánnyal kell szembenézniük, ugyanabban a helyzetben vannak, mint a kezdő orvostanhallgatók. Az Egyesült Királyságban a legtöbb közszolgálati egészségügyi dolgozó (NHS-munkatárs) érezheti, hogy az NHS – a hibáival együtt – de mégis az a szervezet, ami a legbetegebb embereknek is a legnagyobb esélyt biztosítja a gyógyulásra. Ebből az következhet, és általában az is következik, hogy a dolgozók büszkék arra, hogy ehhez a szervezethez tartoznak.
Lehet, hogy a megfelelő személyzet és források megteremtésére irányuló erőfeszítések sikeresek lesznek, de úgy néz ki, hogy a covid-19 járvány alatt sok egészségügyi dolgozó kerül majd olyan helyzetbe, hogy nem tudja azt mondani a hozzátartozónak: „Mindent megtettünk”, csak azt, hogy „Kihoztuk a legtöbbet magunkból és a rendelkezésre álló eszközökből, de sajnos nem volt elég.” És itt kezdődik a morális sérülés.
Nem fog minden egészségügyi dolgozó belerokkanni ebbe a nehéz helyzetbe, de senki sem sebezhetetlen, lesz, aki sérülni fog, lehet, hogy hosszú ideig cipeli majd a hatásokat, ha nem kezdjük felkészíteni és támogatni őket.
Ha az egészségügyben dolgozóként szeretnél hasonló stresszhelyzetben segítséget kapni, hívd a PAF HELP anonim ingyenes vonalát: 06-80-080-292
Részlet a Britsh Medical Journal Hogyan kezeljük az egészségügyi dolgozókat érintő COVID-19 világjárvány kapcsán kialakult pszichés kihívásokat c. cikkéből.