Informált remény

és még kilenc fogás a gyógyító konzultációhoz


Nem lehet valakit egyik pillanatról a másikra együtt érző orvossá varázsolni.

De azt mindenkinek meg lehet tanítani, hogyan viselkednek az együtt érző orvosok.

A gyakorlással pedig megjön az eredmény!

Lássuk, milyen fogásokat alkalmaznak azok az orvosok, akik nem csak a piruláikkal, de a személyiségükkel is gyógyítanak! 

Phil Fisher gyermekgyógyász professzor a Mayo klinikán, szakterülete a gyerekek és tinédzserek funkcionális zavarainak a vizsgálata és gyógyítása. Robin Youngson (a szerző) újzélandi aneszteziológus, az együttérző egészségügy nagykövete. Kettejük véletlen találkozására akkor került sor, amikor 2016-ban mindketten felkérést kaptak az Újzélandi Gyerekorvosok Szövetsége által szervezett konferencián vitaindító előadás megtartására.

Phil inspiráló előadást tartott azokról a sikerekről, amelyeket az úgynevezett funkcionális zavarral küzdő gyerekek gyógyítása terén értek el. Ezek a funkcionális zavarok olyan komoly betegséget vagy fogyatékosságot okoznak, amelyekre hosszas kivizsgálások sem mutatnak egyértelműem beazonosítható okot. Az előadás egy 15 éves texasi lány történetével indult, akinek mozgási nehézségei voltak: nehezen járt. A lány öt hetes kórházi tartózkodása csak rontott a helyzeten: a harmadik hét rehabilitáció után kerekesszékbe kényszerült. Három nappal a Mayo klinikán tett látogatása után a kislány gond nélkül járt, sőt futott. Phil feltette a kérdést: „Mi történik itt? Mit csinálok én másképp?”

Megbabonáztak Phil szavai. Kiemelt hét alapelvet a saját munkavégzésével kapcsolatban. Ahogy haladt az előadásában, egyre inkább lenyűgözött: ezek az alapelvek szinte szóról szóra ugyanazok voltak, amelyeket én magam is alkalmazok olyan páciensek gyógyításában, akik traumaként élik meg korábbi kórházi tartózkodásukat. Rögtön eszembe jutott egy korábbi páciensem, aki programozott császármetszésre jött hozzánk, és rettegett a korábbi sürgősségi császármetszés során átéltek miatt.

A kávészünetben Phil és én összehasonlítottuk jegyzeteinket, és a megközelítés, amit alkalmaztunk szembetűnően hasonló volt, ugyanakkor mindketten új felismerésekre tettünk szert a tapasztalataink megosztása során.

Mit csinálnak együtt érző orvosok?

Több mint egy évtizede kampányolok az együttérző egészségügy mellett. A könyvemben (Time to Care) hosszasan írok arról, mit is jelent az együttérzés, hogyan fejleszthető ki minden egyénben és milyen mély hatással van a páciensre, ha az orvos együttérez vele. Amíg Phil prezentációját meg nem hallottam nem gondoltam arra, hogy pontosan megosszam azokat a lépéseket, amelyek az együttérzést és a kapcsolódást erősítik a pácienseimmel. Amikor terepen oktatok, mindig beszélek erről, de soha nem írtam még le részleteiben.

Az egyik sajátosság, ami a munkánkat megkülönbözteti másokétól az, hogy mi nagyon tudatosan figyelünk a szavainkra, magatartásunkra, szóválasztásunkra a páciensekkel való konzultáció minden percében; a cselekvéseink mögött erőteljes szándék húzódik meg. A laikus megfigyelő számára az általunk alkalmazott tudatos technikák jelentős része észrevétlen lehet. A Phil által bemutatott hét alapelvet kibővítve létrehoztam azt a tíz gyakorlati lépést tartalmazó listát, amely egy általános keretrendszer lehet bármilyen kivizsgálási folyamatban.

Tíz gyakorlati lépés:

  • A hozzáállásod döntés kérdése

Phil nem említette ezt az alapelvet, csak példát mondott rá a prezentációja során. A hozzáállás a kulcsa az egésznek. A gyógyító kapcsolathoz szükség van arra, hogy együttérzést, szimpátiát, szeretetteljes kedvességet és nagyon mély elköteleződést mutass a szenvedés enyhítéséért. Jó választás az is, ha barátságos és humoros vagy, és minden páciensben meglátod a másik emberi lényt. Fontos, hogy mély tiszteletet, alázatot és örömöt láss a szolgálatban. Sokat írtam már arról, hogy „el kell döntened, hogy szereted a munkádat”: kiváltságnak érzem, hogy orvos lehetek és hálás vagyok a pácienseimnek.

  • Fogadd el hitelesnek a pácienseid aggodalmait!

Phil nagyon sok beteggel találkozik, akinek sok orvos elmondja, hogy „Nincs semmi betegsége. Az összes teszt eredménye jó.” Az első dolog, amit ilyenkor tesz az, hogy elismeri és elfogadja a páciens panaszait: „Ez egy valós betegség. Nem olyan szervi betegség, amit a tesztek kimutatnak, hanem funkcionális zavar, az idegrendszer funkcionális zavara.”

Ugyanezt tettem a korábban említett császármetszéses pácienssel. A forgatókönyv valami hasonló: az első gyermek születése nagyon rossz élmény volt számára. 36 óra kemény vajúdás után a szülészorvos a császármetszés mellett dönt. Az anyuka kimerült, fájdalmai vannak és nagyon meg van ijedve. Beleegyezik egy gerincérzéstelenítésbe, hogy a műtét alatt ébren lehessen. Az érzéstelenítés miatt leesik a vérnyomása, hirtelen nagyon gyengének érzi magát és megijed, hogy meg fog halni. Az altatóorvos helyrehozza a vérnyomást, de nem támogatja érzelmileg, nem tudja megerősíteni, hogy minden rendben lesz. A műtét közben az anyuka fájdalmat kezd érezni. Teljesen mozdulatlan, sebezhető, érzékeny és nagyon meg van ijedve abban a helyzetben. Az altatóorvos nyers és nem támogató, annyit mond neki, hogy „ez nem fájdalom, hanem csak nyomás”. A páciens férje az ágy mellett áll, kialvatlan és szintén kimerült, néhány keresetlen szót intéz az altatóorvoshoz, aki kiküldeti a férjet a műtőből. Az anya ottmarad egyedül, belesüllyedve a néma szenvedésbe és halálfélelembe.

Az anya által érzett hatások mind orvosilag megmagyarázhatóak, és évekig magyaráztam is ezt a pácienseimnek, de nekik ettől nem lett jobb, a félelmeik csak nőttek. Most már nagy figyelmet fordítok arra, hogy elfogadjam és érvényesnek tekintsem az élményeiket és félelmeiket, elmondom, hogy valóban rémálom lehetett, amit átélt a műtőben, ez tényleg traumatikus, és hogy teljesen normális, ha így érez, más is hasonlóan érezne.

  • Értsetek egyet a közös célokban, határozzátok meg a szándékot!

Phil mindig megkérdezi a páciensei: „Miért jött hozzám?”

Amikor a beteg azt válaszolja, hogy „Mert nem tudok járni.” Phil visszakérdez, „Jó, de miért jött hozzám? Azért, hogy legyen egy diagnózis, vagy jobban akarja magát érezni, vagy tényleg meg akar gyógyulni? Tudnom kell.”

Világos szerződést akar kötni a páciensekkel, hogy a gyógyulásra fókuszáljanak, nagyon világosan elmondja a szándékát.

Egyértelműen elmondom a betegeimnek, hogy nekem mi a dolgom, mert sokan nincsenek vele tisztában, hogy mit csinál egy altatóorvos. Elmondom nekik, hogy „az én dolgom hogy megszüntessem a fájdalmat és szenvedést, és nem az, hogy többet okozzak. A műtét alatt végig önnel leszek, figyelek, gondoskodom arról, hogy jól érezze magát, amíg tart a műtét és a végén is.”

Egy császármetszésre készülő páciensnek azt mondom, „az a szándékom, hogy végig nyugodt és kényelmes állapotban legyen, mosolyogni tudjon. Ez a gyermekének a születése, azt szeretném, hogy örömteli esemény lehessen.”

  • Erősítsd meg a pácienst!

Phil mindig megerősíti és megdicséri a pácienseit, elmondja, hogy a probléma nem az ő hibájuk és hogy tudja, hogy ők erősen próbálkoztak azzal, hogy helyrehozzák. Képessé teszi őket arra, hogy lépéseket tegyenek a gyógyulás irányába, hisz abban, hogy képesek meggyógyulni.

Amikor először találkozom a pácienseimmel, az izgatottságuk szemmel látható, éppen hogy falra nem másznak idegességükben. A nyugodt jelenlétem, az érzelmeik elfogadása és érvényesnek tekintése, és a szándék megerősítése szemmel láthatóan megnyugtatja őket. Amikor ez bekövetkezik, fel is hívom rá a figyelmüket: „Látja, hogy meg tudott nyugodni? Ez az önben levő erőnek köszönhető”.

  • Segíts neki megérteni!

Phil rászánja az időt, hogy a páciensei megértsék, mi a különbség a strukturális és a funkcionális betegségek között. Azt mondja, hogy a strukturális betegségeket kimutatják a tesztek és ultrahangok, de a funkcionális olyan, mint amikor a telefonod egyik applikációjának van egy hibája. A telefon szerkezetileg rendben van, de a szoftver miatt van egy működési hiba. A funkcionális zavarok ilyenek: a szervek és a test rendben van, de az idegrendszer nem tudja megfelelően hozni-vinni az üzeneteket.

Elismeri a betegséget, és magyarázatot ad rá nekik.

Ugyanezt teszem, amikor rávilágítok, hogy az előző rossz élmény valós és van rá magyarázat. Elkérem az előző altatás orvosi dokumentációját, megnézem, és elmagyarázom, amit látok benne: „Itt leesett a vérnyomás, emiatt érezte magát nagyon gyengének. Itt látszik, hogy az altató orvos adott egy újabb adag fájdalomcsillapítót, biztosan a műtét alatt fájdalmai lettek. Pontosan igaza volt! Amit mond az mind megtörtént, le van írva.”

Azáltal, hogy az élmény megmagyarázható, új stratégiát tudunk kialakítani arra, hogy ezek újra ne következzenek be. Bizalma lesz az általam javasolt technikákban.

  • Tervezd meg a gyógyulást lépésenként!

Phil konkrét lépéseket tervez a betegei gyógyulásának útján, gyakran ezekhez határidőket is rendelnek. Azt tanácsolja, hogy „ne áraszd el őket, inkább találj kisebb, megvalósítható feladatokat!”

Az aggodalmaskodó betegeimnek azt mondom, „az egész folyamatot lebontjuk kis lépésekre, és minden lépésnél ellenőrizni fogom, hogy jól van-e. Ön fogja irányítás alatt tartani az egész folyamatot.”

Megerősítem, hogy a páciens a legfontosabb szereplő, én pedig azért vagyok, hogy végigvezessem a lépéseken, nem pedig azért, hogy orvosi kontrollt gyakoroljak (kivéve, ha biztonsági kérdések felmerülnek).

  • Mondd el a páciensnek, hogy nincs egyedül!

Phil elmondja a pácienseinek, hogy egy egész orvosi team dolgozik együtt az ő gyógyulásáért. A munkája során mind a páciensek, mind a kollégái felé magabiztosan képviseli azt, hogy ők jól tudnak együtt dolgozni.

Ugyanezt teszem én magam is. Elmondom a pácienseknek, hogy „Szerencsés, hogy a legjobb sebészorvos fogja műteni. Ha a feleségemnek vagy a gyerekemnek orvosra lenne szüksége, azt szeretném, hogy ő legyen a sebészorvosuk. Nem csak tapasztalt és kompetens, de nagyon kedves is egyben. Végig figyelni fog arra, hogy ön ébren van a műtét során, és velem együtt biztosítjuk, hogy jól érezze magát közben.”

Az altató asszisztens és a többi jelenlévő szerepét szintén elmagyarázom.

  • Sugározz optimizmust!

Phil elmondja a pácienseinek, hogy ezer hasonló esetet látott és mind jobban lettek. Előszeretettel használja a Mayo Klinika eredményeit és sikereit, hogy megerősítse a pácienseket a gyógyulásba vetett hitükben – ezekre az eredményekre azonban nem is lenne szükség Phil szerint. Az a fontos, hogy az orvos higgyen a páciens gyógyulásában. Eléri, hogy észre vegyenek és megtapasztaljanak apró javulásokat, és ezt a gyógyulás felé tett lépésként, bizonyítékként azonosítja.

Hasonlóan támogatom én is a pácienseimet. Elmondom nekik, hogy ez a kedvenc páciens típusom, nagyon szeretek traumát átélt páciensekkel dolgozni, örömöm lelem abban, hogy egy jó élményt adjak nekik ezúttal. Az egész hozzáállásom azt tükrözi, hogy ezúttal jó tapasztalata lesz, nem egy újabb trauma.

A clevelandi klinikán tanultam egy remek kifejezést: „informált remény”, aminek az a lényege, hogy orvosként kötelességünk elmondani, hogy pontosan milyen mellékhatások és szövődmények állhatnak elő a műtét során, hogy milyen lehetséges kockázatai vannak egy altatásnak. Ugyanakkor azt is elmondom, hogy gerincérzéstelenítéssel foglalkozom 29 éve, és még soha nem volt olyan páciensem, akinek komoly szövődményei fordultak volna elő. Elmondom nekik, hogy van 1% esély a szövődményre, de fókuszáljanak arra a 99% esélyre, hogy minden rendben lesz. Azt is hozzáteszem, hogy „Amit az agyadban tárolsz, sokszor az lesz valósággá a testedben is.”

  • Használj szuggesztiókat!

Phil nem említette ezt külön a prezentációjában, de biztos vagyok abban, hogy tudat alatt ezt alkalmazza ő maga is.

Amikor a páciensek izgatottak, erőteljesen hatnak rájuk a szuggesztiók. Jó példa erre, ahogyan az orvosok tájékoztatják a lehetséges kockázatokról a pácienseiket. Akik védekező álláspontot követnek, azt mondják a pácienseiknek, hogy rosszul érezhetik magukat, hányás vagy reszketés léphet fel, és a műtét során viszketést vagy fájdalmat érezhetnek majd. Ez nem a legjobb módja annak, hogy egy pácienst magabiztossá és nyugodttá tegyünk.

Ezzel szemben én azt mondom: „Van néhány kényelmetlenség és mellékhatás, amit tapasztalhat a műtét során, az a fontos, hogy végig kommunikáljunk egymással, és bármilyen rossz érzet lép fel, arról szóljon nekem. Nagyon jó gyógyszereink vannak ezekre az esetekre, és a gyógyszerek ott lesznek nálam, kéznél minden eshetőségre. De az a szándékom, hogy ön végig nyugodt, ellazult és mosolygós legyen, a gyógyszerek pedig ottmaradjanak mellettem anélkül, hogy hozzányúltam volna.”

  • Használd a személyes jelenlét erejét!

Phil ezt sem említette külön, de érezni lehetett a jelenlétet végig az előadása alatt. Az egésznek az a trükkje, hogy nagyon figyelmes legyél végig, tudatos jelenléttel és céltudatosan. A céltudatosság túlmutat azon, hogy legyenek céljaid, ebbe beleértem azt a spirituális munkát is, ami az orvosi folyamatokhoz tapad – nem vallási értelemben. Egyszerűen azt gondolom, a munkám a pácienseimmel megszentelt munka.

Az alábbi levelet az egyik páciensemtől kaptam, hónapokkal a műtéte után:

„Hónapokkal ezelőtt találkoztunk, ön volt az altató orvos szerepében, én pedig a páciens szerepében.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm ezt az élményt! Jelenlét, szemkontaktus, sebesség, hangszín, fizikai érintés… hosszan tudnám folytatni.

Az élményt szavakkal nem lehet leírni. Nem tudom eléggé kihangsúlyozni, mennyire jó volt, ahogyan fogadtak engem a műtőben, ahogy bántak velem. Teljesen biztonságban és könnyednek éreztem magam.

Nem tudok mást tenni, mint újra és újra rácsodálkozom, hogy a jelenben is milyen hatása van annak, ahogyan ott és akkor bántak velem. Az élmény még mindig rezonál bennem.”

 

A kutatások alátámasztják, hogy a megfelelően együtt érző bánásmód közvetlenül hatással van a páciensek fizikai gyógyulására is a mentális hatás mellett. Nagyon ritkán van lehetőségünk pontosan megtudni, hogy milyen hatással voltunk érzelmi szinten a pácienseinkre. Ez a levél nagyon megható és felemelő – olyasvalakitől kaptam, akire nem emlékszem különösebben, csak egy a rutin beavatkozások közül.

Robin Youngson cikkét fordította Szirtesi-Nagy Réka

 

e-max.it: your social media marketing partner


 Támogatóink: