Senki nem születik egyedül, és a legjobb esetben, nem is hal meg egyedül. Ennek ellenére néha megjelennek olyan végstádiumban lévő betegek az Áldott Szív Egészségügyi Központban, akiknek nincsenek családtagjaik vagy barátaik, akik kísérhetnék őket életük utolsó perceiben.
A „Senki nem hal meg egyedül” kezdeményezés Áldott Szív Egészségügyi Központ önkéntes programja, amely keretében haldokló betegeknek nyújtanak megnyugtató jelenlétet – olyan betegeknek, akik máskülönben egyedül lennének. Az ápolók segítségével az önkéntesek megadják a távozóknak a legértékesebb emberi ajándékot: a méltóságteljes halált.
A következő cikket Sandra Clark (CCRN) írta, a Supportive Voice 2002-es kiadásában jelent meg (8. évfolyam, 3. szám).
A férfival, akit soha nem fogok elfelejteni, pedig még a nevére sem emlékszem, egy esős estén találkoztam. A hét páciensem közül volt az egyik, közel a halálhoz, és azt kérte, ne élesszük újra, ha meghalna. Vizit alatt halkan, alig érthetően kérdezte tőlem: „itt maradnál velem?” Olyan törékeny, sápadt, idős és reszketeg volt. „Természetesen”, válaszoltam, „amint megnéztem a többi páciensemet.”
A következő másfél óra többségében azzal telt el, hogy életfontosságú funkciókat ellenőriztem, orvosságokat adtam be, beteglapokat ellenőriztem, értékeltem, és fürdőszobai szükségletek elvégzésében segédkeztem a másik hat páciensemnél. Amikor visszatértem az első pácienshez, már halott volt. Itt volt ez az ember, aki kérte, hogy ne élesszük újra, nagyon idős volt, több szervét érintő végstádiumú betegségben szenvedett – meghalt és én szörnyen éreztem magam. Az rendben volt, hogy meghal, mert eljött az ideje – de egyedül halt meg, pedig nem így akarta.
Körbenéztem; rengetegen dolgoztak a közelben, a legmodernebb betegellátást nyújtották az érintetteknek. De ennek az embernek a legmodernebb ellátás a méltóság és tisztelet megadását jelentette volna.
Az óta az este óta időről időre felvetettem kollégáknak hogy hozzunk létre egy kórházi dolgozókból álló önkéntes csoportot, önkénteseink ott ülnének az egyedül haldokló emberek halálos ágya mellett. A reakció néha az volt, hogy „jó ötlet”, máskor pedig az, hogy „épp eleget adok ennek az intézménynek az időmből”. Tizenhat éven át az ötletem csak szavak szintjén létezett.
Az elmúlt tizennégy évben ott dolgoztam, ahol senki_nem_hal_meg-egyedül – az intenzív osztályon. Az intenzíves asszisztensekkel beszélgetve kirajzolódott előttem egy íratlan protokoll, ami azokra a páciensekre vonatkozik, akik családtagok és barátok jelenléte nélkül halnak meg. A nővérek, akik éppen a közelben vannak, egymás pácienseire figyelnek. Az eltávozás rituáléit biztosítják: láttam nővéreket halkan énekelni, fogták a haldokló kezét, vagy más módon tanúsítottak gondoskodást és tiszteletet a távozó felé. Az ápolók tisztelettel és áhítattal vannak jelen a születés és a halál pillanataiban. Hiszek abban, hogy a tisztelet és a megtiszteltetés a velünk született emberi reakció ezekben az időkben – az emberség lényege tulajdonképpen.
Az egészségügyi és orvosi közösség fokozott figyelmet fordít a specializált életvégi gondoskodásra.
Az Áldott Szív Egészségügyi Központ proaktív és innovatív hozzáállást tanúsít ezen a téren. Az onkológián és az intenzív osztályon külön erőforrás csoportok vannak, akiknek a feladata oktatni, felülvizsgálni a protokollokat, valamint támogatni a dolgozókat felmerülő komplex etikai kérdésekben. Léteznek protokollok a palliatív ellátáshoz, a kényelmi ellátáshoz. Palliatív gondozásra szakosodott zeneterapeutáink is vannak.
Lelkipásztor igazgatónk, Bob Scheri egyszer meghallotta, hogy az önkéntesekről szóló ötletemről beszéltem egy nővérrel, és arra kért, mindenképp írjak egy javaslatot, amit be tudok nyújtani a Peace Health vállalati központjába. Hat hónapon belül egy ad hoc bizottság, amelynek különböző osztályvezetők mellett én is tagja voltam, egy egyszerű terven alapuló teljes programot hozott létre anélkül, hogy alakítottunk volna egy új osztályt, vagy nagymértékű pénzügyi befektetést eszközöltünk volna. Bob ezt virtuális osztálynak nevezte el.
A „Senki nem hal meg egyedül” program 2001 novembere óta működik. A program alakítása még mindig folyamatban van, de alapvetően betölti azt az űrt, ami miatt létrehoztuk.
Az eredeti ötletem tulajdonképpen érintetlen, és ennek nagyon örülök, ráadásul napjainkban a számítástechnika miatt számos dolog jelentősen leegyszerűsödött. A programnak saját weboldala van az Áldott Szív / Peace Health intraneten, minden dolgozó hozzáfér, és bármelyik osztályról regisztrálhatnak munkatársak. Az oldal tartalmaz egy titoktartási megállapodást és egy önkéntes megállapodást, amely kimondja, hogy aki együttérző társként működik éppen, attól nem várják el, hogy a munkáját is elvégezze mellette. Az önkéntesek számára van egy orientációs csomag, és az új önkéntesek havi egyszer egy órás orientáción vesznek részt, ahol tapasztalatokat osztanak meg és a kérdéseikre kapnak választ.
A személyzet kezdeményezi az önkéntes hívását, jelzi a lelkipásztornak vagy öt óra után a főnővérnek, hogyha éppen szükség van rá. És ha kell, akkor azt személyt hívják, aki az adott dátumra regisztrált. A program teljesen önkéntes és nincs minimum vagy maximum kötelezően vállalandó időtartam. Akik részt vesznek önkéntesként parkolójegyet kapnak, egy ingyen étkezést, CD-ket és CD lejátszókat biztosítunk nekik, valamint folyóiratokat és egy bibliát. Hangsúlyozzuk, hogy bármilyen vallási szertartást vagy tevékenységet csak a haldokló kezdeményezhet, az önkéntes soha. A személyzet és az önkéntesek értékelőlapokat töltenek ki, így folyamatosan tudjuk fejleszteni a programot.
Az Áldott Szív Egészségügyi Központban átlagosan havi két három ember hal meg, aki tovább élt, mint a családtagjai vagy eltávolodtak a barátaiktól, vagy váratlanul egyedül maradtak. Az a célom, hogy közülük senki ne haljon meg egyedül.
Az önkéntesek motivációja rendkívül sokszínű: kórházi karbantartók, adminisztratív vezetők, kórházi ácsok, ápolónők, titkárok és konyhai dolgozók jelentkeztek. Egyesek, akik nagy családokból származnak, nem tudják elképzelni, hogy valaki egyedül legyen; mások maguk is egyedül vannak és pont emiatt jelentkeztek. Egy ápolónő a szív-katéter osztályról nagyon sok beteget látott meghalni a haladó technikai környezet és a megfelelő gondozás ellenére. Ő pont azt szerette volna elsősorban átélni, amiért ápoló lett: hogy gondoskodni tudjon olyan emberekről, akik már nem tudnak magukról gondoskodni.
Nem vagyok különösebben istenfélő ember. Nagyon hiszek az emberi jogokban, különösen akkor, ha valaki kiszolgáltatott helyzetben van. A „Senki sem hal meg egyedül program” mély szakmai és spirituális élmény. Egyszerre adja meg számomra a munkahelyi elégedettség és a létezésem okát. A programot minden kórházban könnyen meg lehet valósítani. Így idővel valóra válik, hogy senki nem hal meg egyedül.
Forrás: https://www.peacehealth.org/sacred-heart-riverbend/no-one-dies-alone
Fordította: Szirtesi-Nagy Réka