Idézetek Brené Brown: A tökéletlenség ajándéka c. könyvéből.
„Ennyi fájdalom egy műszakban! Én nem bírom tovább!” – Hangzik el sokszor a kórházból hazatérők vacsoraasztalánál. Mi védheti meg az orvosokat, ápolókat, akik mindennap – szó szerint – a fájdalommal és a szenvedéssel néznek szembe?
A „fájdalomcsillapító vitamin” neve: együttérzés. Bár amikor az együttérzést gyakoroljuk, számítanunk kell rá, hogy megtapasztaljuk a saját félelmünk (halálfélelmünk) fájdalmát. Az együttérzés gyakorlása ezért nagy bátorságot igényel. Meg kell tanulnunk hozzá elengedni magunkat, és hagyni, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljünk félelmünk tárgyához. Márpedig a szenvedés vagy fájdalom láttán az első, ösztönös reakciónk inkább az önvédelem. Ez legtöbbször úgy valósul meg, hogy keresünk valamit vagy valakit, amit vagy akit okolhatunk a kialakult helyzet miatt („miért nem figyeltek rá oda a rokonai?”). Néha pedig ítélkezéssel („nagyon hisztis ez a néni”) és a dolgok azonnal megjavításának kényszerével („hozok egy fájdalomcsillapítót”) igyekszünk pajzsot vonni magunk köré.
Pedig éppen, hogy pajzs és páncél nélkül maradhatunk „egészségesek”. Nézzük hogyan! Az együttérzés angol megfelelője (compassion) latin eredetű szó. A jelentése: együtt szenvedni valakivel (com passion). Hát, ez nem egy ösztönös viselkedés, de nagyon is emberi. A közösségekben az összetartozás, összekapaszkodás táptalaján hajtott ki. Az együttérzés gyakorlásakor a saját tapasztalatainkból merítünk – szenvedésünkből, empátiánkból, ahogyan a kegyetlenségünkből és a rettegésünkből is. Nem is lehetne másképp. Az együttérzés nem a gyógyító és a sebesült kapcsolata – sokkal inkább egyenrangú felek viszonya. Csak akkor nézhetünk szembe más emberek sötétségével és fájdalmával, ha ismerjük saját sötétségünket. Az együttérzés akkor válik igazivá, amikor felismerjük közös emberi mivoltunkat. Az együttérzés magja valójában az elfogadás. Minél inkább képesek vagyunk elfogadni önmagunkat és a többi embert, annál együttérzőbbé válunk. Bizony nem könnyű elfogadni valakit, aki például bánt minket (pl. egy indulatos hozzátartozó), kihasznál bennünket (pl. amikor egy beteg harmadszor csenget fél órán belül) vagy keresztülgázol rajtunk (pl. amikor a viziten nem hallgatják meg valakinek véleményét).
Az együttérzés kulcsa, hogy ha megtanuljuk elválasztani az embereket a viselkedésüktől, és mindig azt célozzuk meg, amit tesznek (indulatosan fogalmazott, mert úgy érzi, hogy már nem tudja irányítani az eseményeket), nem pedig azt, akik (ő is csak egy ember, aki szeretetre és elfogadásra vágyik). Fontos az is, hogy vállaljuk az együttérzéssel és a határok kijelölésével járó kellemetlenséget. Amikor nem jelöljük ki a határainkat, és nem vonjuk felelősségre az embereket a tetteikért (pl. ilyen mondatokkal: „kérem, hogy tisztelettel beszéljen velem, ahogy én is teszem”), akkor úgy fogjuk érezni, hogy kihasználnak és rosszul bánnak velünk. Haragos szívvel pedig lehetetlen vállalkozás az együttérzés.
Ha egészségügyi dolgozóként szeretnéd a „fájdalomcsillapító vitamint” kipróbálni, akkor hívd a PAF HELP ingyenes segítő-vonalát: 06-80-080-292