Fiatal orvosként elrejtettem a bizonytalansággal kapcsolatos érzéseimet és hűvös klinikai közönyt erőltettem az arcomra. Kompetensnek mutattam magam, amikor valójában bizonytalan voltam.
Azt hittem, mindig szakértőként kell megjelennem a betegeim előtt, soha nem derülhet ki, hogy van, amit nem értek. Most azt kívánom: bárcsak becsületesebb lettem volna a pácienseimmel! Tanácsaim pályakezdő önmagamhoz.
Ma már tudom, hogy a betegnek nem áll módjában megítélni a klinikai tudásodat. Amit megítélnek, az az, ahogy bánsz velük! Ha kedves és együttérző vagy, ha segítő szándékkal állsz mellettük, akkor szinte bármit képesek megbocsátani. Megtanultam, hogy legyek a páciensek barátja és szószólója. Számtalan olyan dolgot teszek meg értük, aminek semmi köze ahhoz, hogy aneszteziológus vagyok.
Elmondom a betegemnek, ha bizonytalan vagyok abban, hogy hogy kellene kezelnem egy helyzetet, vagy végrehajtani egy beavatkozást. Elmondom, hogy segítséget kell kérnem egy kollégától, vagy éppen utána kell néznem valaminek. Ha épp a tanulási fázisban vagyok, akkor úgy végzem az eljárást, hogy az számomra biztonságos, a beteg számára jól viselhető, és közben folyamatosan ellenőrzöm, hogy a beteg rendben van-e. Elmagyarázom, hogy milyen eredményt várok az eljárástól és hogy ez milyen sikerrel kecsegtet. Mindig van egy vészforgatókönyvem. Ezek azok az apróságok, amelyek mentén kialakul a beteg hite és bizalma
Persze, könnyű ezt mondani ennyi évvel és tapasztalattal a hátam mögött – hiszen volt lehetőségem arra, hogy megerősödjön az önbizalmam. Mégis ezt a stratégiát javaslom az ifjú Robin doktornak. Emlékszem, sok évvel ezelőtt megnéztem egy nagy kórházban dolgozó kezdő orvosokról szóló dokumentumfilmet. Nagyon őszintén ábrázolta a friss orvosok félelmeit és megpróbáltatásait. Az egyik orvos kitűnt a többiek közül. Különleges érzékenységgel mutatott empátiát a betegei felé, kiemelkedősen kedves és figyelmes volt. A kollégáihoz képest sokkal könnyebben elismerte a betegek felé, ha valamiben tapasztalatlan volt. Egyszerűen biztosította a betegeit arról, hogy mindent megtesz, amire a legjobb tudása szerint képes, de ha elakad, segítséget fog hívni. A betegek imádták. A belülről fakadó kedvesség és gondoskodás képessége, a hitelessége, az őszintesége segítette abban, hogy végül a beavatkozásai sikeresek lettek.
Elmondanám a fiatal Robin doktornak, hogy megtanultam, hogy a betegek épp olyan figyelmesek az orvosukkal, amint amilyen figyelmes az orvos a betegeivel. Az együttérző kapcsolat kétirányú. Megtanultam, hogy a betegek megbocsátanak, ha őszinte vagyok a hibáimmal kapcsolatban. A betegek fantasztikus tanítómesterek!
Elmondanám a fiatal Robin doktornak, hogy nem kell a kollégái előtt sem a hőst játszania. Ha elrejtjük az érzéseinket, és nem ismerjük el, hogy sebezhetőek vagyunk, fenntartjuk azt a kultúrát, amiben az orvosok nem kérnek egymástól segítséget, amelyben továbbra is magányosan harcolnak, és igen nagy arányban teszik ki magukat depressziónak, stressznek, kiégésnek és az öngyilkosság veszélyének.
Úgy döntöttem, nem rejtem el sebezhetőségemet orvoskollégáim elől, és nyíltan beszélek azokról az esetekről, amelyek aggasztanak, vagy amelyek kifognak rajtam. Felajánlom a segítségem más orvosoknak. Megpróbálok fenntartani egy keretrendszert annak érdekében, hogy megtartsam az érzelmi és pszichés jóllétem. Néhány éve, amikor meghalt az egyik páciensem, egy fiatal anya, kivettem két hét szabadságot, hogy csökkenjen stresszhatás. Elismertem – elsősorban magamnak, majd a kollégáim felé is – hogy nem vagyok olyan állapotban, hogy gondoskodni tudjak a betegeimről, időre van szükségem, hogy feldolgozzam ezt a veszteséget. Mélységesen hálás vagyok a feleségemnek, Meredithnek, hogy megmutatta: biztonságos dolog kimutatni a sebezhetőségemet.
Ma arra törekszem, hogy szakmai szupervíziót és tanácsadást vegyek igénybe, hogy meg tudjak birkózni a betegekről való gondoskodás kihívásaival és a saját érzelmi sebezhetőségemmel. A házasságomnak is sokat köszönhetek. Orvosként sokkal kiegyensúlyozottabb, stabilabb, tudatosabb és együttérzőbb lettem. És jobb férj vagyok. A saját küzdelmeim átélése segít abban, hogy jobban megértsem a betegeimet.
Néhány héttel ezelőtt az Orvosok Nemzetközi Szervezete (World Medical Association) szavazott a Genfi Nyilatkozat módosításáról, amely meghatározza az orvosok szakmai és etikai kötelezettségeit. Megjelent egy új kötelesség: az orvosoknak ügyelniük kell a saját egészségük megőrzésére. Ezzel nem foglalkoztam egészen az ötvenes éveimig.
Ha én lennék a fiatal Robin doktor mentora, azt mondanám: Kezdd el most! A legfontosabb kötelességed, annak érdekében, hogy gondoskodni tudj a betegeidről, hogy gondoskodj magadról!
Részlet Robin Youngson blogbejegyzéséből. Fordította: Sződy Judit