Klímaváltozás az egészségügyben
Olvastam egy reménykeltő cikket arról, hogy egyszerű édesvíz-megtartó intézkedésekkel milyen eredményeket lehet elérni a klímaváltozás megelőzésének érdekében. Úttörő aktivisták nagy kiterjedésű, elsivatagosodott területeket változtattak át termőtalajjá, amit patakok és folyók szelnek át egész évben, és az így kialakuló, új helyi klíma egyre rendszeresebb esőzéseknek ad teret, így fenntartva a körforgást. Hogy miért nyerte el a tetszésemet ez az ötlet? Azért, mert úgy gondolom, hogy ugyanezek az elvek egészségügyi vonatkozásban is jól alkalmazhatók és segíthetnek a dolgozók és páciensek közti együttérzés és törődés kialakításában és fenntartásában.
A földtani probléma a következő: a városok terjeszkedése, erdőirtások és intenzív farmergazdálkodás eredményeképpen az egykor jó nedvszívó képességgel rendelkező talaj, ami magába fogadta a vizet és újratöltötte a vízgyűjtőket, kötött felszínné alakult, ami az esővizet kontrollálatlan folyamokban veti le magáról. Ezek az áradatok nemcsak a vizet sodorják el, hanem az értékes felszíni talajréteget is, amit így elveszít a térség. A hosszas szárazságok katasztrofális áradásokkal járnak együtt, ahogy ezt nemrég Kaliforniában is láthattuk. A kiterjedt talajvíz veszteség éppúgy hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez, mint az esővíz gyors elfolyása. A kiszikkadt és túlhevített terület felett megszűnik a felhőképződés, s így az esőzések, ami aztán a hőség, szárazság és elsivatagosodás halálos spiráljába kényszeríti a helyi ökoszisztémát.
Az ördögi kör azonban megszakítható, csupán sok száz, apró víztározót kell létrehozni. Az esővíz felfogása és tárolása pedig megsegíti a természetes vízgyűjtők újratöltődését. Régen kiszáradt források újból vizet adnak, folyók pedig ismét folyni kezdenek. Megindul a zöldülés és a kemény, víztaszító talajt ismét felváltják a vízfelszívó erdők és mezők. Ez az újrazöldülés pedig helyi klímaváltozást hoz létre, ami által aztán visszatér az eső is.
Ez nem csupán elmélet. A cikkben egy rendkívüli sikertörténetet olvashatunk, amit e technológiával sikerült elérni:
„A kutatásokon túl, melyek a jelenség megértését és leírását tűzték ki célul, olyan lenyűgöző kísérletek is folynak majd minden kontinensen, melyek a megoldás gyakorlati megvalósításán dolgoznak. Olyan példák ezek, melyeket a világon mindenhol, könnyedén be lehetne vezetni. Rajendra Singh, avagy a „Vizes Gandhi”, az indiai Rajasthanból, egyike a gyakorlat megvalósítóinak. Harminc évvel ezelőtt kezdte el a Thár-sivatag egy részének „zöldesítését” és sikerült is 3300 négyzetkilométernyi, szélsőségesen száraz, sivatagos területet teljes mértékben revitalizálni. Singh falusi közösségeket vont be több ezer hagyományos, helyi víztározó, úgynevezett „johad”, megépítésébe. A még mindig töretlenül, ám gyakorta rövid idő alatt, egyszerre lehulló, szűkös éves csapadékmennyiséget (100-250 mm évente) a módszernek köszönhetően felfogták és visszaszivárogtatták a talajba. Már ez a csekély mennyiség is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a természet újjáéledjen. Kezdeményezése 1200 falu lakóinak tette lehetővé, hogy biztos megélhetést nyújtó alapot teremtsenek önmaguknak. Emberek százezrei váltak önellátóvá víz és élelem szempontjából. Öt teljes mértékben kiszáradt folyó kelt újra életre és ad vizet folyamatosan, egész évben.”
Mi köze a klímának az egészségügyhöz?
Az egészségügyből eltávolítottuk az emberi kapcsolatok termőtalaját és steril, klinikai környezetet hoztunk létre. A kedvesség és gondoskodás nem tud felszívódni és tárolódni, hanem lepereg a kemény felszínről és elvész.
Sokféle kemény felszínt hoztunk létre az egészségügyben. A hallgatók szívének megkeményítésén át a fiatal orvosok és ápolók könyörtelenné tételéig vagy az épített klinikai terek hidegségén át a technológia túlzott hangsúlyozásáig. Nincs többé gyengédség az egészségügyben. Ebben a túlfűtött légkörben, az egészségügyi dolgozók között széleskörűen tapasztalható az erőszakoskodás és a kiégés. A kietlen egészségügyi égövben mindenki veszít – a páciensek, a családok és az egészségügyi dolgozók egyaránt. Az emberi kedvesség tovaáradása mély hasadékokat hagyott maga után ezen az alapvetően gondoskodásra hivatott tájon. Az emberi együttérzés és törődés vízgyűjtői és forrásai elapadtak.
Mit tehetünk?
Képesek vagyunk visszájára fordítani a folyamatot. Bármelyikünk képes lehet arra, hogy kis együttérzés-megtartó intézkedéseket hozzon a saját munkahelyén, amivel aztán, együtt, az egészségügy teljes klímáját megváltoztathatjuk. Hogyan tehetjük ezt meg? A gyakorlatok egyszerűek és egyediek:
Minden alkalommal, amikor úgy döntünk, hogy figyelmesen meghallgatunk valakit, valójában a kedvesség kútjait töltjük fel.
Minden kedves cselekedet forrásként szolgál, ami a gondoskodás folyóit táplálja.
Minden gondoskodó cselekedet az együttérzés tavába torkollik.
Minden együtt érző cselekedet a gyógyítás vízgyűjtőit tölti újra.
Minden alkalommal, amikor felelevenítjük, hogy a legfőbb célunk a gyógyítás, változtatunk a klímán.
Minden alkalom, amikor hálát adunk azért az ajándékért, amit a másik ember jelent, gondozzuk az egész tájat.
Minden egyes ökoszisztéma képes az öngyógyításra abban az esetben, ha segítik, hogy eljusson arra a fordulópontra, ahol a létrejött változás önfenntartóvá válik. Ez igaz az egészségügyre is. A kedvesség forrásainak helyreállítása és a gondoskodás folyói lehetővé fogják tenni az újonnan képesítést szerző egészségügyi dolgozóknak, hogy nyíljanak és virágozzanak, ne pedig száradjanak és fonnyadjanak. Az együttérzés ragályos, a hála teremtő erejű, a kedvesség tápláló. Állítsuk helyre az környezetünket és mind virágba borulunk!
Dr. Robin Youngson cikkét fordította: Fogarassy Levente