Workshop egy másfél évessel

Negyedszer hirdettük meg a szoptatás támogatás workshopot. Negyedszer került szóba, hogy baba vagy totyogó is jöhet-e. negyedszer mondtunk rá igent. És negyedszer bizonyosodott be, hogy jól döntöttünk!

Örülünk, hogy van érdeklődés a téma iránt Megbizonyosodtunk róla, hogy ez így, ahogy lenni szokott, működőképes, hasznos, segít valamiben… Miben is? És kinek? Annak ellenére, hogy a tematika természetesen azonos, mégis azt kell mondanom, mindegyik eddig megvalósult workshop egy kicsit más volt. Hogy miért?

Megpróbálom elmondani.

Először is, amikor készülni kezdek az oktatásra, mindig az az első gondolatom, hogy jaj, milyen nehéz úgy, hogy nem tudom, kik fognak jönni. Hogy milyen egyszerű volna úgy, ha mondjuk csak gyerekorvosok jönnének, csak dúlák és önkéntes segítők, csak csecsemős nővérek, csak szülésznők. Mert akkor rájuk tudnék készülni, akkor azt domborítanám ki, ami nekik fontos. Hiszen annyira nehéz két napba beleférni, legalábbis nekem, aki annyira szeretem ezt a témát, a szoptatást, és olyan kimeríthetetlennek érzem. De aztán el is hessegetem ezt a gondolatot, mert ha jól belegondolok, pont azért sikerültek az eddigi workshopok olyan jól, mert annyira különböztek egymástól a résztvevők személyes tapasztalatban, életkorban, szakmában. Mert még laktációs szaktanácsadó kollégáim is vettek részt rajta, és nekik is kellett valami újat mondanom, ha mást nem, hát megközelítési módszert, látásmódot, tapasztalatszerzési lehetőséget arról, hogyan viszonyulnak a résztvevők a felvetett kérdésekhez. Ezek a elvárások kicsit persze mindig lámpalázassá tesznek, de éppen ezért roppant ösztönzően is hatnak. Hogyan is fogjunk hozzá?

Először is abból indulok ki, hogy azok, akik eljönnek egy szoptatással kapcsolatos két napos műhelymunkára, azért teszik, mert érzékelik, hogy manapság nem olyan könnyű szoptatni, nem olyan könnyű a szoptatásban jól segíteni, és emiatt lépten-nyomon akadályokba lehet ütközni - anyaként és segítőként egyaránt. A nehézségek információhiányból, nem a legjobb kiindulási alapból és kommunikációs nehézségekből tevődnek össze.

A recept tehát ennyire egyszerű: végy sorra minden fontos alapinformációt, mutass rá néhány tanulságos kiindulópontra, aggasd fel rá az alapinformációkat, majd egy kommunikációs tréner segítségével vezessétek elő, hogyan lehet mindezt fogyaszthatóan az anyák és családok rendelkezésére bocsátani.

Ezen a ponton szeretnék egy kis kitérőt tenni a kommunikációs trénerek felé: a résztvevők mindig nagyon élvezték a játékokat, a nézőpontot, a szinte maguktól az ölünkbe pottyanó tanulságokat. Meg tudod hallgatni a másikat? El is tudod ismételni, amit mondott, úgy, hogy megerősítse, igen, ezt mondtam? - milyen egyszerűnek tűnik ez, és mégis, milyen nehéz! És mennyire megdöbbentő a felismerés, hogy akkor, ha igazán figyelsz a másikra, milyen sokat tudhatsz meg! Számomra, a saját mindennapi munkám során is újra és újra segítséget jelentenek azok a technikák, amelyeket a szituációs játékok során alkalmazunk. Ezek felejthetetlen pillanatok.

Például az apa, aki felháborodottan, kétségbeesetten hív szoptatási tanácsadót, mert úgy érzi, a 22 hónapos gyereke állandóan anyán lóg, és neki már semmi sem marad, úgy érzi, nincs is felesége, nincs saját ágyuk, sosincsenek kettesben, sosem mozdulnak ki. Ezt a helyzetet bontjuk ki minden alkalommal egy kicsit másként, és le kell szögeznem, megunhatatlanul. Elképesztő, milyen átéléssel, hitelesen és vérfagyasztóan tudja egy nő előadni az apa szerepét (mintha már hallotta volna valaholJ). És hogy milyen abszurd, vicces és tanulságos egyszerre, hogy amikor Orsi - a tanácsadó szerepében - kijelenti, hogy a WHO kétéves korig vagy azon túl javasolja a szoptatás folytatását, akkor erre az egész társaság jobbra-balra dől a nevetéstől. Pedig így van, tényleg ezt ajánlja, és nyilván nem azért, hogy tönkretegye a házasságokat! És így igaz, a segítőnek el kell mondania a releváns információkat, hogy megalapozott, informált döntés születhessen. Akkor most mi volt abban olyan vicces, amit Orsi mondott?! Akkor most ne mondja?! Nem számít a WHO?! Akik akkor ott ültek, ebből a röpke negyed órás játékból megértettek valamit, és talán el is raktározták későbbre, tartósabban, maradandóbban, mintha a helyzet megoldásának elméleti alapjairól beszéltünk volna órákon keresztül.

Eszembe jut Éva is, aki olyan átéléssel és hitelesen tudta a tehetetlenül, kétségek közt vergődő anyát eljátszani, hogy az már szinte nem is volt játék, benne volt az a sok tehetetlen fájdalom, amit talán minden anyának át kell élnie néhanapján. Mindannyiunk torkát sírás fojtogatta. És ezzel meg tudta mutatni, mennyire fontos, hogy át tudjuk érezni, mi is zajlik a másik emberben, akinek segíteni próbálunk. Pedig a feladat látszólag az volt, hogy rá kellett volna beszélni őt a tejmennyiség növelésére. Mégis, nem tudsz segíteni, ha legalább egy kicsit nem tudsz belebújni az bőrébe, nem tudod az ő szemével látni a világot.

Nináról is feltétlenül meg kell emlékeznem, és az ő személyén keresztül a többi kisebb-nagyobb kisbabáról, kisgyermekről, akik az idők folyamán részt vettek a workshopon. Ők az élő bizonyítékai, szemléltetői annak, hogyan segít az igény szerinti szoptatás abban, hogy az anya a maga elképzeléseit is megvalósíthassa (például tanuljon), hogy a jelenlétük természetes és nem zavaró, hogy biztonságos kötődésük éppen hogy nem láncolja őket az anyához, hanem nyitottá, kíváncsivá, kezdeményezővé teszi őket. Azért írom ezt le, nehogy azt higgye valaki, hogy a csoportképen Ninát az anyukája tartja a kezében. Nem, Nina addigra már többekkel megbarátkozottJ

Azt, hogy az alapelvek és kiindulópontok tisztázásához hogyan járult hozzá az erszényes oposszum és Fityula nővér, akinek tele volt a zsebe cumisüveggel, nem árulom el. Ha érdekel, gyere el a legközelebbi szoptatós workshopra, és akkor megbeszéljük!

Ungváry Renáta
(laktációs szaktanácsadó IBCLC)
www.szoptatasitanacsadas.hu

 


W. Ungváry Renáta és Dr. Malik Anikó trénerek


Az idei első szoptatást támogató csapat


A helyzetgyakorlat mindig nagyon izgalmas. Néha sírunk, néha nevetünk.


Meggyőző szerepformálás


Szakértő segítség