Kell, hogy legyen helye a közös sírásnak

2015-ben találkoztunk először Dr. Bognár Zsolttal a Heim Pál Gyerekkórház Sürgősségi osztályának főorvosával.

Kíváncsian vártam, hogy vajon egy Dr. House-szerű figura - magyar hangja Kulka János - jön-e majd velem szemben a folyosón.
De nem.

Bár ő is nagyon pragmatikus, és egyszerre négy helyen van, ha kell kemény, mégis empatikus és megnyugtató, ugyanakkor határozott és mégis sugárzik belőle valami olyan kedvesség, amitől az osztály fiatal csapata azt mondja: nagyon jó itt dolgozni.

Baranyiné Krisztina - főnővér pedig méltó társa a napi küzdelemben. Egy szoknya-egy nadrág, mint Garas és Kern, sokat próbált páros - ez látszik rajtuk.

35-40 fiatalember - orvos, nővér - alkotja az osztályt, az átlagéletkor 35 körül lehet, most végzett rezidensek, fiatal szakorvosok, és nővérek: ügyelnek és nappaloznak, viselik néha a legnagyobb tragédiák terheit.

Szervezetfejlesztőként azt éreztem,  hogy itt aztán nem szlogen, hogy csak a csapatjáték, a csapatszellem az, ami célra vezet. Hogy itt igazán szükség van arra, hogy feldolgozzuk a napi stresszt, hogy megerősítsük közösen a jó gyakorlatokat, hogy átbeszéljük újra a kritikus eseteket, hogy átsegítsük egymást a kríziseken. Itt van igazán értelme, hogy mindenki ismerje a saját határait, hogy tudjon időben és hatékonyan segítséget kérni és igen kell, hogy legyen helye a közös sírásnak, sírni, ha fáj... azokat gyerekeket elsiratni, akin nem tudtak már segíteni... Mert aki ezt a területet választja, az elkerülhetetlenül szembenéz olykor, és potenciálisan szinte mindig a halállal.

 

Mégis ez egy jókedvű tréning volt -  azt hiszem. Tanultuk magunkat - ahogy F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus javasolta kultikus önismereti könyvében - hogy megértsünk jobban másokat.

Tanultuk közösen a segítő szakmát, amiben gyakran előbb magunkkal kell empatikusnak lennünk, hogy azután másokon is tudjunk segíteni. Tanultuk megérteni és kezelni a szülőt, aki krízisben lehet, amikor beteg gyerekével érkezik.

 

És tanultuk az önérvényesítést, mert bizony egy kórházon belül egy-egy osztálynak, egy-egy orvosnak, főleg ha még fiatal is, nem könnyű megmozdítani a másik osztályt, vagy egy másik osztályon dolgozó kollégát a cél érdekében.

Megannyi készség kell ahhoz, hogy egy gyógyító osztály jól működjön.

 

A PAF idén a Heim Pál Gyerekkórház Sürgősségi osztályán is dolgozik.

Köszönet az induló csapatnak, önkénteseinknek:
Illés Gergőnek, Bodor Mártonnak, Pataki Katinak, Bozsár Gabinak és Generál Péternek.

Mezei Andi