Blog

A PAF honlapján futó blogba humánus orvoslás, szervezetfejlesztés, humánus egészségügyi környezet, egészségügyi dolgozók "lelki karbantartása", erőszakmentes kommunikáció témájában készítjük saját anyagainkat, illetve idegennyelvű cikkek fordításait.

 

Pándémia – mintha csatába mennénk

A világjárvány merőben új problémák elé állította az egészségügyi dolgozókat. Eddig is sokszor kerültek olyan helyzetekbe, ahol kemény lelki munkát is kell végezni, de a járvánnyal való megküzdés halmozottan kínálja a morális nehézségeket okozó problémákat.

Megrázó dilemmák - elkerülhető-e a morális sérülés az egészségügyben?

Többféle módszerrel enyhíthetjük a jelenlegi helyzet negatív morális hatásait. Minden egészségügyi dolgozót fel kell készíteni arra, hogy erkölcsi szempontból nehéz döntési helyzetekbe fognak kerülni a covid-19 világjárvány idején.
Tudjuk, hogy azok munkatársaink, akik megfelelően felkészültek a munka során előforduló, vagy a vészhelyzethez kapcsolódó egyéb kihívásokra, védettebbek a mentális betegségekkel szemben.

Mentális kihívások a járvány idején

Neil Greenberg és munkatársai javaslatokat fogalmaztak meg az egészségügyi vezetők felé, melyek segítségével megvédhetik azon egészségügyi dolgozók mentális egészségét, akiknek erkölcsi szempontból nehezen védhető döntéseket kell meghozniuk. A COVID-19 világjárvány miatt egészségügyi dolgozók eddig példa nélküli helyzetekben kényszerülnek lehetetlen döntéseket meghozni, miközben hatalmas nyomás alatt dolgoznak. Dönteniük kell arról, hogyan juttassanak egyformán színvonalas segítséget minden betegnek, miközben alig van eszköz és bevethető munkaerő.

Amikor a segítség nem segítség - Írások a tökéletlenségről 2.

 

Idézetek Brené Brown: A tökéletlenség ajándéka c. könyvéből.

„Az előbb majdnem megütött az egyik hozzátartozó. Ordibál és fenyegetőzik. Én ezt nem bírom tovább!” – szűrődtek ki a nővérszoba ajtaján a kétségbeesett mondatok. Mit mondhat erre egy kolléga? Összegyűjtöttünk néhány tipikus reakciót, amit (nem csak a kórházakban) oly’ gyakran hallhatsz talán te is:

A szégyen ördög - Irások a tökéletlenségről 1.

„Ahogy a kollégám beszélt velem, majd elsüllyedtem szégyenemben.” – mondta egy ápoló egy interjúban, és most újra megjelent a szemem előtt az a megalázottság és a szégyen. Te felismered magadon ezt az érzést? Kiszárad a szád, leizzadsz, elvörösödsz, a szíved hevesen dobogni kezd, lesütöd a szemed, és az idő hirtelen lelassul. Legszívesebben a föld alá süllyednél, vagy elbújnál egy bunkiba, mint gyerekkorodban; magad elé húznád a térded, összekulcsolnád rajta a kezed, és hintázni kezdenél, mintha csak anyukád ringatna.

A panaszlevél, amiért hálás lehetek

A negatív visszajelzés is fontos, mert tudunk belőle építkezni. Ezt már sokszor hallottam, hiszek benne, sőt, tanítom is. Csakhogy tanítani könnyebb, mint  belecsöppenni abba, hogy zúdul rád a kritika. Főleg, ha azt hiszed, jó vagy. Nem tökéletes, de elég jó.

Aznap egy remek képzésen ültem, ahol fizikailag érezhető volt a csoporttagok között a bizalom, a feltétel nélküli elfogadás, az egymás iránti őszinte érdeklődés. Lelkesen és csupa jó érzéssel indultam haza, ám amikor a villamoson ránéztem az üzeneteimre, rögtön tudtam, hogy baj van.

Belépés csak férfiaknak

Belépés csak férfiaknak
norvég dokumentumfilm, 74 perc, 2018
rendezte: Petter Sommer

Ha kedd, akkor kórus! Huszonöt norvég férfi több mint egy évtizede minden kedden fölkerekedik, hogy muzsikáljon, vagyis kieressze a hangját a helyi férfikórus négy szólamának egyikében. Rettentő jól szólnak! A hallgatót magával ragadja a zene, egészen addig a pontig, amíg el nem kezd figyelni a dalok néhol 18+-os szövegére. Innentől viszont nincs menekvés, mindent megtudunk a férfilét kizárólag sörrel enyhíthető gyötrelmeiről.

Bora-bora! Kérlek, ne beszélj orvosul!

Te mindig érted, mit mond az orvosod? Én sem. Neki ez jó? Talán pillanatnyilag kényelmes, mert nem kell azzal vacakolnia, hogy lefordítsa a mondandóját köznyelvre. Hosszú távon neki is rossz, mert ha nem érted meg a javaslatait, nehezebben gyógyulsz, és lehet, hogy hamarosan újra megjelensz a rendelőjében, további feladatok elé állítva.

A nővér, aki takarót lopott

Mindig érdekel, mi történik a színfalak mögött egy intézményben, egy döntéshozatali helyzetben, egy családban… Talán mert mindig kételkedem abban, hogy jól ítélem meg a helyzetet, és még több információra, még több összefüggés megértésére van szükségem. Ha te sem hiszed, hogy azért kell várnod a gyógyszeredre, mert a nővér lusta, ha te sem gondolod, hogy azért halasztanak el egy vizsgálatot, mert ki akarnak szúrni veled, vagy, hogy azért késik a kórházi ebéd, mert az a céljuk, hogy éhen halj, hanem kíváncsi vagy rá, hogy mi is a valódi oka ezeknek a helyzeteknek – akkor neked való Christie Watson könyve.

Egy tucat nő meg tudná reformálni a magyar szülészeteket

Magyarországon a császármetszések aránya negyven százalék körül jár. A WHO szerint nagyjából 10-15% fölött már nem az előnyei, hanem a hátrányai dominálnak az eljárásnak az egész népességre nézve. A császármetszés nagy hasi műtét, melynek mind az anyára, mind az újszülöttre nézve ismertek azonnali vagy későbbi negatív hatásai. A PAF Császármetszés, VBAC kommunikáció workshopján összeszedtük az okokat, és kitaláltuk, hogyan lehetne változtatni.

Ne légy elefánt a kommunikációs porcelánboltban

Mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, gondolnia kell arra, hogyan hatnak a szavai. Azt nem tudhatjuk, ki milyen történettel, terhekkel, félelmekkel a puttonyában érkezik. De azt igen, hogy aki válságos élethelyzetben van, azt érzékenyen érinthet egy ártalmatlannak tűnő mondat, vagy hangsúly is. Hát még az, ami alapból nem is annyira ártalmatlan! Olvasd el Stefi történetét!

Amit jó lett volna tudnom pályakezdő orvosként…

Amikor orvosi pályára léptem, úgy gondoltam, három fő dolgot akarok elérni: a lehető legjobb ellátást nyújtani a betegeimnek; a gyógyításon kívül valamit változtatni a világon; és örömteli, sikeres pályát befutni. Ahogy most, 62 évesen visszatekintek változatos életpályámra, eltűnődök, vajon elértem-e ezeket a céljaimat. Van valami, amit jó lett volna tudnom ezekhez már fiatal koromban is?

Motherland - film a szülésről, túlélésről, szolidaritásról

Képzelj el egy százötven ágyas kórtermet. Százötven frissen szült anyát, ugyanennyi kisbabával. Van, aki korababát szült, van, aki ikreket, van, aki húszévesen a negyediket, van, aki tizenhat évesen az elsőt. Micsoda sorsok, micsoda kapcsolatok, hihetetlen képek! Kilátástalan helyzetben dolgozó orvosok, nővérek, szülésznők. És mégis van mit tanulnunk tőlük!

Amit a főiskolán nem tanultunk

Hisszük, nem hisszük, sem az orvosképzésnek, sem a védőnő képzésnek nem kötelező szakmai anyaga a szoptatástámogatás. Aki segíteni szeretné a frissen szült anyákat, a saját tapasztalataira támaszkodik, vagy továbbképzi magát. Ebben segítünk mi. Nem csak azt mutatjuk meg kétnapos képzéseinken, hogy mit is kellene mondani, de azt is, hogy az információ hogy ér célba.

Nem kell hősnek lenned - akkor sem, ha orvos vagy

Fiatal orvosként elrejtettem a bizonytalansággal kapcsolatos érzéseimet és hűvös klinikai közönyt erőltettem az arcomra. Kompetensnek mutattam magam, amikor valójában bizonytalan voltam.
Azt hittem, mindig szakértőként kell megjelennem a betegeim előtt, soha nem derülhet ki, hogy van, amit nem értek. Most azt kívánom: bárcsak becsületesebb lettem volna a pácienseimmel! Tanácsaim pályakezdő önmagamhoz.